Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2022

BARA KÉRDEZ: ARCOK A TÓ KÖRÜL – 51. SZLAVICSEK JUDIT / BALATONI KRIMIK

Kép
B A L A T O N. Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a „riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben a rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.   Szlavicsek Judit  korábbi életét, a jogász szakmát hátrahagyva döntött úgy, hogy férjével és három gyermekével a Balaton mellé költöznek. Bölcsész tanulmányai végén krimiből írta a szakdolgozatát, így már talán nem meglepő, hogy hogyan született meg a fejében a „balatoni krimik” ötlete. Egy írókurzussal és az írói oldalán megosztott novellával kezdődött minden, ami akkora sikert aratott az olvasók körében, hogy szinte könyörögtek a folytatásért. Így született meg a West Coast című folytatásos novellasorozat, ami kibővítve Légy/ott címen jelent meg regényként. Fotó: Máté Péter A krimisorozat második része március 28-án fog megjelenni, Hullámsír néven, a Libri kiadásában. Judit pedig jelen

BARA KÉRDEZ: ARCOK A TÓ KÖRÜL – 50. FEHÉR CSILLA / BALATON NEKED

Kép
B A L A T O N. Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a „riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben a rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.   Fehér Csilla mindamellett, hogy zenekaroknak szervez turnét, maga is gitározik, önsegítő- és gyógyító technikákat tanul, a Balaton szerelmese. Schwarz Gyula kartográfussal közösen, már kilenc éve foglalkozik térképek elkészítésével és kiadásával: Tapolcai-medence, Pécselyi-medence, Keszthely, Balatonfüred és a Káli-medence környéke elevenednek meg a térképbe foglalt papírlapokon, de jelenleg is tervezik a kínálat bővítését további hét régióval. „Ez egy szuper térkép, nagyon szeretik a szolgáltatók, mert részletes, pontos, olyan helyek és lehetőségek vannak rajta, amiket máshol nem találnak meg az emberek. A pandémia óta már árusítani is kezdtük. A térkép hátoldalán megjelenhetnek cégek, é