Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2021

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 32. Tuli-Berke Adrienn Tihana és Tuli Krisztián / BALCSIKÉK

Kép
B A L A T O N.    Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a "riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.  Adri és Krisz már egészen fiatalként kreatív vonalon indultak el, és végül mindketten grafikusként diplomáztak. Öt évig dolgoztak videó- és tervezőgrafikusként, később pedig animációs rendezőként Budapesten, míg megszületett bennük az elhatározás, hogy saját vállalkozásba kezdjenek. Miért éppen a Balaton lett a márkájuk középpontjában? Hogyan született meg a Balcsikék ? Mint mondják, ez mai napig az egyik kedvenc sztorijuk. „Bár mindketten a Balcsi partján nőttünk fel, a budapesti éveink alatt alig volt időnk hazalátogatni. Így elhatároztuk, hogy az első házassági évfordulónkat itt fogjuk ünnepelni: kivettünk egy hetet, hogy szépen lassan körbetekerjük a Balatont. A túra alatt

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 31. Kövecses-Varga Dániel/ LAZUL AZUR

Kép
B A L A T O N.    Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a "riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.  Kövecses-Varga Dani   életében a zenélés már gyerekkora óta jelen van: édesanyja ének-zene tanár, így kezdetben kórusban énekelt, zongora- és dobórákat vett, majd tizenévesen elkezdett zenéket szerkeszteni. Dolgozott DJ-ként Siófokon és később zenekarban is énekelt.  A  LAZUL AZUR projekt viszonylag friss, tavaly indult útjára, de már több dalt és videoklipet is magáénak tudhat. Ahogy ő mondja, a szokatlan hangzású névnek egyrészről spirituális jelentése van, másrészt a Balaton színeire utal. Egy biztos: a fő célja az volt vele, hogy szöget üssön az emberek fejébe.   Fotó: Facebook Daninak egyébként nemcsak a szülőhelye és otthona, de egyfajta szívügye is a Balaton, és persze a

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 30. Dávid és Marci / PINGVIN FAGYLALTOZÓ

Kép
B A L A T O N.    Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a "riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.  Takács Marci és Wilheim Dávid egy jól bevált, több évtizedes múltra visszatekintő cukrászdaként vették át a Pingvin-t az akkori tulajdonosoktól. Ahogy mondják, Dávid „elhivatott, szenvedélyes cukrász, aki számára a fagylalt egyszerre művészet és kreativitás”. Unokatestvérével közösen ugrottak fejest a fagylaltok világába, kezdetben még csak mosogatófiúként, majd egyre feljebb haladva a ranglétrán. Közel tizenöt év alatt, rengeteg időt és energiát fordított a különböző fagylalt fajták tanulmányozására, ami számtalan díjat és elismerést is eredményezett számára.  Fotó: Pingvin Fagyizó Marcival fő céljuk, hogy a Pingvin-ben kompromisszumok nélkül, kizárólag természetes alapanyag

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 29. Sára és Milán / RANDOM BAGEL BAR

Kép
B A L A T O N.    Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a "riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.  Kárpáti Sára Boglárka és Vajda Milán, akik egyébként az életben is egy párt alkotnak,   mindketten jártasak a vendéglátásban. Milán több országban és pozícióban is kipróbálta már magát, legutóbb Balatonfüreden dolgozott a Kedves Cukrászdában. Sára szakterülete az online marketing, korábban főleg kreatív vonalon mozgott, így nem meglepő, hogy amikor elhatározták, hogy létrehozzák a Random Bagel Bar -t, a kivitelezéskor szinte mindent saját kezűleg készítettek el. De hogy miért éppen bagel bár és miért pont Örvényesen? Többek között erről meséltek most bővebben. Fotó: Instagram/randombagelbar „Tavaly nyáron kezdünk el gondolkozni azon, hogy szeretnénk együtt vállalkozni.  Tudtuk