B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 1. Nóri és Peti / PEKEDLI

B A L A T O N.  

Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a "riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről.

Kis Nóra és Juhász Péter 2020 júniusa óta házasok, és egy másfél éves törpetacskó szülei, vagy inkább "szolgái" - ahogy ők mondják. Az ő nevükhöz fűződik a Pekedli megálmodása, ami a Veszprém megyei termelők és kézművesek online piactere és lelőhelye.
A Pekedli ötlete - ami egyébként a nyugat-dunántúli tájszólás szerint ételhordót jelent -, 2020 nyarán merült fel bennük, bár a helyi termelők felkutatásának gondolata már korábban is foglalkoztatta őket. 

 

Fotó: Kustány Kata / Emlékálmodó 
 
Miután berendezték az otthonukat Veszprémben, és elkezdték felfedezni a környéket, szerették volna termelői élelmiszerekkel feltölteni kamrájukat, ahelyett, hogy a hiperekben vásárolnának. Budapest környékén számos olyan webshop működik, ahol ezt könnyen, piacozás nélkül meg lehet tenni, így azt gondolták, hátha Veszprém megyében is van ilyen lehetőség.  

 

 „Nem találtunk, vagy csak sok kutakodás után olyan termelőket, akiktől személyesen vagy csak nagyon körülményesen lehetett volna vásárolni. Az előbbi pedig a járvány miatt ugye nem igazán működött, ráadásul egy bevásárláshoz körbe kellett volna utaznunk a megyét, ami valljuk be, senkinek nem lenne ínyére, ha csak egy kamrafeltöltést szeretne."

 

Fotó: Pekedli 
 
Szóval innen jött az újító gondolat, hogy létrehozzák a saját piacukat, ahol a fő céljuk, hogy azoknak is elérhetővé tegyék a megyei termelők portékáit, akik nem jutnak el mindig a piacra, és szeretik a kényelmes megoldásokat. A tartós élelmiszereket raktáron tartják, és folyamatosan frissítik a kínálatot a szezonnak megfelelően. A friss termékeket pedig Péter gyűjti be a kiszállítás előtti napon vagy éppen aznap reggel.
  
Mióta éltek a Balaton közelében? Hol éltetek korábban?
Másfél évvel ezelőtt költöztünk Veszprémbe Budapestről. Egyébként egyikünk sem budapesti, Peti Kaposváron született, én (Nóri) pedig Pilisborosjenőn.

 "Egy szuper kis lakásban élünk, amit nagyon szeretünk csinosítgatni. Van egy hatalmas teraszunk és egy kis kertünk, ahol nyaranta szeretünk nagyokat grillezni, imádunk a környéken kirándulni, felfedezni új helyeket, és élvezni az életet."

 

Miért pont Veszprémre esett a választásotok?
Amikor lakáskeresésbe kezdtünk, első körben Budapest külső kerületeit is bejártuk, de elég sok elvárásunk volt, és ott nem találtuk meg álmaink otthonát. Aztán felmerült, hogy végül is akár elhagyhatjuk a fővárost is. Agglomerációba nem akartunk költözni, így jött az ötlet, hogy akkor már menjünk messzebb. 😊 Peti Veszprémben járt főiskolára, nekem pedig itt született apukám. Közel a Balaton és a Bakony, a főváros is viszonylag gyorsan elérhető, így egészen gyorsan letettük a voksunkat Veszprém mellett. Hirtelen ötlet volt (van pár ilyen az életünkben 😊), de azóta sem bántuk meg. Itt nem csak lakásunk lett, hanem otthonunk is.
 
Mit szerettek leginkább a Balaton melletti életben?
Nagyon klassz, hogy mindig más arcát mutatja, és bármikor leugorhatunk, ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk. Akár legyen az egy csendes séta vagy éppen valamilyen közösségi esemény.
 
Fotó: Kustány Kata / Emlékálmodó
 
Mi az, amit kevésbé szerettek benne?
Nyáron kicsit nehéz csendesebb szegleteket találni itt, de rajta vagyunk a dolgon.
 

Van kedvenc balatoni helyszínetek, amit sosem tudtok megunni, és gyakran meglátogattok? Ha nincs kifejezetten ilyen, melyik az a helyszín, amit mindenképpen ajánlanátok másoknak, hogy látogassanak meg?
Elég sokat kirándulunk, ebben Rozi (a tacskónk) is nagy motiváció. 😊 Tihanyt nagyon szeretjük, nagyon magával ragadó a település hangulata. A Belső-tó pedig az egyik kedvenc sétahelyünk akár nyáron, akár télen. Egyébként pedig igyekszünk mindig új helyszíneket fölfedezni, főleg az eldugottabb, csendesebb zugokat keressük, ahol Rozi is szabadon futkoshat.
Nyáron volt alkalmunk hajókázni is a Balatonon, ezt az élményt mindenkinek jó szívvel ajánljuk! Illetve az esküvőnk tavaly a balatongyöröki Szépkilátónál volt, ami azóta is nagyon kedves hely számunkra.


Van kedvenc balatoni ételetek/éttermetek?
Tavaly elkezdtük fölfedezni az északi part éttermeit, de sajnos ezzel a kalanddal a járvány miatt leálltunk. Reméljük, idén folytatódhat ez a ,,sorozat”. 😊 Nagyon sok hangulatos és izgalmas ételeket kínáló helyről hallottunk, olvastunk, szeretnénk őket körbejárni majd.
A lángost nagyon szeretjük, ha már ,,helyi kedvencekről” van szó, tavaly sikerült is egy nagyon klassz part menti lángosost fölfedezni.
😊 

 

Mi a legkedvesebb Balaton melletti elfoglaltságotok?
A hajókázás a Balatonon nagyon klassz élmény mindig, de imádunk itt sétálni is. Ilyenkor a ,,holt szezonban” különösen, amikor szinte csak a helyieké a tó. 😊
 

Fotó: Kustány Kata / Emlékálmodó
 
Mennyiben inspirál titeket a tó közelsége?  
Nagyon szeretjük, hogy ugyan városban lakunk, mégis közel van a tó, és az erdő is. Jól esik néha kiszakadni a heti körforgásból, gondolni egyet és tizenöt-húsz perc alatt leugrani a Balcsihoz vagy bevenni magunkat a Bakonyba. Ilyenkor elszáll minden gondunk, és sokszor még jobbnál jobb ötleteink is támadnak. 

 

Miben változott az életetek a koronavírus hatására?
Az elmúlt év talán mindenkinek nehéz volt, és elég sok váratlan fordulatot tartogatott, mi mégis azt gondoljuk, a nehézségek ellenére is számunkra egy klassz év volt. Itt lakunk egy csodás városban, tizenöt percre a Balatontól, elindítottuk a vállalkozásunkat, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend, nyáron összeházasodtunk, és minden családtagunk egészséges. Elég sok indok a boldogságra, nem? 😊Persze ezek alapvetően nem feltétlenül kapcsolódnak a járványhoz, inkább csak annak ellenére, hogy járvány van, ezekért hálásak tudunk lenni.  
 

Szándékoztok valaha elmenni a Balaton mellől? Mik a terveitek a jövőre nézve?

Nem tervezzük, nagyon szeretünk itt élni. 😊 Elképzelhető, hogy majd egy másik település/falu felé vesszük az irányt, de a környékről biztosan nem megyünk el.


Fotó: Pekedli
 
A Pekedlivel kapcsolatban szeretnénk, ha a piacozás már nem kuriózumot vagy drága termékeket jelentene a fejekben, hanem egy megfizethető módját annak, hogy adalékanyagok nélküli élelmiszerekkel töltsük föl az otthoni éléskamrát, natúrkozmetikumokkal a fürdőt, és kézműves portékákkal az otthonunkat.
 
Szeretnénk egyre több termelőt és így terméket is elhozni az online piacterünkre, hogy mindig változatos lehessen a kínálat. Ez az idei év egyik nagy terve, hogy minél több partnerünk legyen. Illetve az év során munkahelyet is szeretnénk teremteni, jelenleg ugyanis mindent ketten csinálunk. 
Fotó: Pekedli
 
Persze emellett sok más ötletünk is van, szeretnénk majd nagyobb városokban létesíteni még átvevő pontokat, illetve lefedni az egész megyét a szállításban (jelenleg Veszprémben és 30 km-es körzetében szállítunk és egy veszprémi átvevő pontot biztosítunk). Emellett nagyon szeretnénk, ha minél több megyei vásárlóhoz eljutna a hírünk, akiknek segíthetünk a heti bevásárlásban és a tudatosabb táplálkozásban.
 
Végül az utolsó kérdés, ami ismerős lehet az előző sorozatból. 😉
Ha egy szóval kellene jellemeznetek a Balatonhoz fűződő viszonyotokat, mi lenne az? 

 

Nyugalom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül: 17. Bálint Ildi és családja / SPÁJZ SZÖRP

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 4. Lengyel Zsuzsa/ L.ZS Kerámia