B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 39. Mela és Geri / P19 BOUTIQUE VILLA BADACSONY és P17 CLEMENT GARDEN AND SPA

B A L A T O N.  

Sokaknak egy meghatározó emlék, a véget nem érő nyaralások helyszíne, vagy csak maga a „riviéra". Szenvedély, hobbi, örök szerelem. És persze vannak azok, akiknek a Balcsi a mindennapok szerves része. Az otthonuk. Maga az ÉLET. Ebben az új rovatban őket ismerhetitek meg közelebbről. 

Lénárt-Kecskés Melinda és Lénárt Gergő, már több, mint tizenöt éve ismerik egymást: barátságból lett szerelem, és már kilenc éve házaspárt alkotnak. Közös szerelmük pedig a Balaton, ami mindkettejük életében fontos szerepet tölt be, ezért három éve, ennek megkoronázásául úgy döntöttek, hogy vesznek egy házat a Badacsonynál. Ahogy mondják, akkoriban még abszolút nem gondolkoztak vendégház nyitásán, Gergő az infokommunikációs szektorban, míg Melinda a marketing területén dolgozott Budapesten. Azonban két ovis kislánnyal, a Badacsony-Budapest vonalon ingázás után komoly elhatározásra jutottak: vendégházzá alakítják az épületet, sőt, még egy másik házra is beruháznak az előző közvetlen szomszédságában. Melinda a korábbi munkáját is maga mögött hagyta, és teljes erőbedobással a felújításra koncentrált.


„A mai P19 Boutique Villa elődjét, az egykori Lessner birtok tetején álló vincellérházat azzal a céllal rekonstruáltuk, hogy a Balaton-felvidéki tájra jellemző, emblematikus formavilággal és stílusjegyekkel azonos, de egy, a mai kor minden igényét kielégítő környezetben tudjuk biztosítani az idelátogatók tökéletes kikapcsolódását. A rekonstrukció utolsó fázisában kezdtünk bele a P17-be: az első projekttel azonos színvonalon, azonos felszereltséggel indítottuk ezen a nyáron a P17 Clement Gardent a Boutiqe Villa mellett.”

1. Hogy jött az ötlet, hogy a Balatonon vendégházakat adjatok ki? Mióta élitek ezt a „kétlaki” életet?
Mi tizenöt éve szinte minden évben megfordultunk a Balaton-felvidéken: családi kiránduláson, baráti biciklizések, bortúrák alkalmával. A Balaton északi partja mindig nagy kedvencünk volt. Nagy álmunk volt, hogy itt is legyen egy „otthonunk”: hogy egyszer ide is hazajöhessünk. Talán nem is tudjuk pontosan, hogy az átépítés mely pillanatában döntöttük el, hogy ezt a fantasztikus helyet nem sajátíthatjuk ki magunknak, hanem szeretnénk másokkal is megosztani a „P19 élményt”. Az egész hely atmoszférája olyan nyugalmat áraszt, amit azt gondolunk, mindenkinek érdemes megtapasztalnia.


2. Miért pont Badacsonyra esett a választásotok? 
Számunkra Badacsony az északi part legszebb és legizgalmasabb települése. A régió kettőssége ragadott minket is magával: egyszerre lehet itt tejesen lelazulni: olvasni, madárcsicsergést hallgatva fröccsözni és gyönyörködni a tóban, kirándulni vagy elmerülni a bohém, pezsgő éjszakai életben.


3. Mit szerettek leginkább a Balaton melletti életben?
Mi Budapesten élünk, de alapvetően mindketten vidékiek vagyunk - talán ezért sem volt teljesen új a vidéki életforma, hamar akklimatizálódtunk. Szeretjük a helyiek közvetlenségét, őszinteségét, segítőkészségét, és úgy általánosságban azt a tempót, ami itt még a legnagyobb nyári pörgésben sem sodorja el az embert. Nekünk Badacsony jelenti a „slow life” életérzést. 


4. Mi az, amit kevésbé szerettek benne?
Egyértelműen azt, hogy nem tudunk több időt itt tölteni! 😊 


5. Van kedvenc balatoni helyetek, amit sosem tudtok megunni? Illetve vannak olyan helyszínek, amiket mindenképpen ajánlanátok másoknak, hogy látogassanak meg?
A hegy szoknyáján barangolva számos kedvenc túraútvonalunk van: titkos lépcsők, források, vadregényes turistautak, tiszta levegő, és a fantasztikus kilátás minden évszakban elkápráztat bennünket. A gyerekek miatt strandidőn kívül is nagy kedvenc a helyiek által csak „Bányász strand„-nak nevezett Kisfaludy strand a szuper játszóterével, hattyúkkal, kacsákkal és azzal a békét és nyugalmat sugárzó légkörével, amitől órákon át képesek vagyunk a padon ücsörögni, akár januárban is.


6. Van kedvenc balatoni ételetek/éttermetek?
Badacsonyban szívesen esszük a klasszik balatoni strandételeket: nyáron lángost, hekket, velős pirítóst. Ugyanakkor szívesen fedezzük fel azokat az éttermeket is, amik komoly gasztro élményeket nyújtanak. A kikötőben is gyakran reggelizünk, és ha ott ér minket az ebéd is, a verhetetlen gyümölcslevesüket sem hagyjuk ki soha. Ha időnk engedi, igyekszünk a környéken új helyeket is felfedezni. Ezek alapján szoktunk a vendégeknek is ajánlókat készíteni. 


Több kedvenc éttermünk is van, de ha néhányat ki kellene emelni akkor helyben a Borbarátok étteremhez szívet melengető emlékeink is fűződnek; az építkezés fázisában rendszerint délután háromkor, kopogó szemmel estünk be az életmentő gulyásleves-túrós csusza kombóra. Nagyon szeretjük a lassú, kényelmes reggeliket a La Téne Badacsonyban. Nekik nem csak a nyári plusz kilókat, hanem kommunikációs- és egyéb arculati anyagunkat is köszönhetjük, ugyanis a tulajdonos, Szalma Lili, keze munkáját dicséri például a P17 Clement Garden logója.


„A szomszéd hegyen kalandozva pedig a Szászi Birtok, Istvándy birtok a kedvencünk, illetve az általunk újonnan felfedezett Tarányi 1780.”


7. Mi a legkedvesebb Balaton melletti elfoglaltságotok? 
A vitorlázás is nagy szerelem. Van egy kis túrahajónk a badacsonyi kikötőben. Az idei évben a második házzal elég sokat kellett foglalkozni, és a lányok is most találkoztak először ezzel a sporttal, így nem tudtunk annyit vízen lenni, amennyit szerettünk volna. A strandolások elengedhetetlen kelléke a SUP, amiért minden alkalommal egyenesen harc folyik a család nő tagjai között. 😊


8. Mennyiben inspirál Titeket a tó közelsége? 
A tó közelsége, Badacsony infrastruktúrája, a helyi szolgáltatók, termelők azon törekvése, amivel egyre színvonalasabb szolgáltatásokat igyekeznek biztosítani az idelátogatóknak összességében inspirált, és inspirál bennünket ma is arra, hogy mi is egyre jobbak legyünk, és többet nyújtsunk a vendégeinknek, mint amit elvárnak tőlünk.


9. Miben változott meg az életetek a koronavírus hatására?
Az elmúlt két évben a legrázósabb időszakokban itt éltünk Badacsonyban. 2020-ban két ovis gyerkőccel a Boutique Villában, 2021-ben pedig online sulizással és építkezéssel a Clement Gardenben. Nem unatkoztunk. 😊 


A cégünk alapvetően kereskedelemmel foglalkozik - ma is ez a gerince -, de jól meg tudtuk innen is szervezni a munkánkat, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni vidéken. Persze ebben az is közrejátszott, hogy a koronavírus minden oldalon kompromisszumokra kényszerítette a piaci szereplőket. 

Az összezártság vagy az intenzív közös munka, legyen az kertépítés vagy lakberendezési moodboard összeállítása, kerítés festése, stb. számunkra egyáltalán nem volt megterhelő. Segítettük, motiváltuk egymást. A gyerekek is imádták ezeket a hónapokat: épült itt gilisztahotel, papuccsal ásott vaddisznócsapda és gyíksimogató is. Az egész projekt a gyerekeinknek egy nagy játszótérnek tűnhetett, akik türelemmel viselték, hogy napközben elég elfoglaltak vagyunk. 


„A természet közelsége őket is inspirálta, folyamatosan új felfedezésekbe vágtak, és a közös kirándulásokat, pihenést is jobban értékelték, mint korábban.”


10. Szándékoztok valaha a Balaton mellé költözni? Mik a terveitek a jövőre nézve? 
Természetesen el tudjuk itt képzelni az életünket, most azonban úgy rendeztük be, hogy azt Budapesten tudjuk a legkényelmesebben élni, és innen kell szerveznünk a badacsonyi házak működését. Középtávon ez nagy eséllyel így marad. A szolgáltatásainkat igyekszünk skálázni, több együttműködésünk is van helyi borászokkal, éttermekkel, szolgáltatókkal, amivel a vendégeink élményeit tudjuk gazdagítani. 


„Vannak új ötleteink is, szerencsések vagyunk, jó emberek vesznek bennünket körül, akik folyamatosan tudnak minket is inspirálni.”


Végül az utolsó kérdés:
Ha egy szóval kellene jellemeznetek a Balatonhoz fűződő viszonyotokat, mi lenne az?

SZERELEM.

Fotók: Lénárt-Kecskés Melinda / Lénárt Gergő

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül: 17. Bálint Ildi és családja / SPÁJZ SZÖRP

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 1. Nóri és Peti / PEKEDLI

B A R A kérdez: Arcok a TÓ körül - 37. Sosztarits Luca / LUCART